Megjelent: Kisállataink 1993. június
(A Tierwelt 1993. 6. számában szerzői név nélkül közölt cikk figyelembe vételével.)

A Mondáin (ejtsd: Mondén) francia eredetű galambfajta, amelyet a feltételezések szerint Montaubanok, Rómaiak és Bagdet-ták keresztezéséből indulva tenyésztettek ki. Az első időkben Franciaország különböző vidékein a parlagi jellegű, de a testtömegük alapján attól egységesen eltérő, nehéz galambokat, küllemi jegyeiktől függetlenül Mondáin néven emlegették. Olyanképpen állt ez a dolog a névvel, mint nálunk a „török galamb” megjelölés, amelyet országszerte szinte minden nagy testű galambra alkalmaztak. Ebben a tekintetben kivételt szinte csak a Dél-Alföldön, leginkább Csanád és Csongrád megyék területén tartott és kedvelt termetes galambok, az ún. „tyúkosok” képeztek. Ezeket test-, főleg faroktartásuk (felfelé irányuló kormánytollak) alapján különböztették meg, amely félreérthetetlenül utalt az országunk ugyanezen területén igen kedvelt és ma is szívesen tartott egyik ősre, a Máltai fajtára. Sajnos, ennek a „magyar tyúkosnak” napjainkra hírmondója sem maradt. Úgy eltűnt, mint a tőlünk csaknem másfél ezer kilométerre fekvő, Berlin környéki „Monteneur”, amelyet A. La-valle és M. Litze a századfordulón megje-lent: A galambfajták kézikönyve (Handbuch der Taubenrassen) című könyvükben megemlítenek, s úgy tartják, hogy ezek a nehéz testű húsgalambok a Római és a Máltai fajták keresztezésének eredményei. Ennek alapján feltételezhető, hogy küllemükkel nagyon közel álltak a mi kihalt „tyúkosaink-hoz”. Az egykori

Mondainok Franciaországban, különböző jellemzőik alapján másmás jelzőt kaptak nevük mellé, de közülük csak a francia vagy nagy Mondainként ismert változat maradt meg és vált napjainkban csak Mondáin néven szereplő, de világszerte elterjedt, nagy testű, jellegzetes alakgalambfajtává. Abban az időben, amikor még a gazdaságosság (hústermelés) és nem a küllemi jegyek adták a fajta értékét, különböző típusú Mondainokat más, nagy testű galambokkal együtt több alkalommal exportáltak Franciaországból tengerentúlra, az USA-ba. Ezek aztán az új hazában fontos szerepet játszottak az amerikai haszongalambfajták kitenyésztésében. Francia eredetű Mondainoktól és a King haszontípusából alakult ki pl. századunk 50-es éveiben a nem sokkal később hozzánk is eljutott Texan fajta hústermelő, majd kiállítási típusa.

A Mondáin tiszta vérben tenyésztve is nagy utat tett meg mai extra jellemzőinek eléréséig, amelyen döntően mindmáig a franciák ízlése maradt irányadó. A más országokban – Svájc, Hollandia – kialakult eltérő típusok nem maradtak hosszú életűek, s ma már csak a szakirodalomban találhatunk rájuk vonatkozó utalásokat. Napjaink Mondainja óriás termetű alakgalamb. Bár az e csoportba tartozó legtöbb fajta – tömegességétől eltekintve – általában a minden házigalamb közös őséhez hasonló testfelépítésű, ez a Mondainra egyáltalán nem vonatkozik, hiszen összbenyomása és testtartása tekintetében legjellemzőbb küllemi jegye a tömegesség (nagyság, súly). Az utóbbira vonatkozóan legkedvezőbbnek a 750 g (tojók) 800-900 g (hímek) súlyhatárok közötti értékek bizonyulnak. Nem kevés – főleg a kitenyésztő országban – az 1000 g vagy azt meghaladó súlyú (kirívó esetben 1400 g), főleg hím egyedek száma sem. Mivel lényeges a fajta termékenységének fenntartása, s minthogy kedvező klímaviszonyok és kielégítő takarmányozás esetén az évi 7-8 költés is előfordul, indokoltak a fentebb megadott súlyhatárok közötti értékek.

Minősítő értékű a széles, mély és elődomborodó mell, a viszonylagos rövidség, amely főként az evezők és a kormánytollak kurtaságából adódik, a feltűnően mély állás, a vízszintes testtartás. Mindezek a fajta értékmutatói, de a standard természetesen egyéb követelményeket is tartalmaz. Ezek között nagyon lényeges a termethez viszonyítva kis fej és az erős alapról, széles vállközből indulva a fej felé erősen elvékonyodó, rövid nyak, mely a toroktájon kicsi, de élesen kikerekített ívben csatlakozik az alsó csőrkáva tövéhez. A fej és a nyak fenti jellemzői anatómiailag ellentmondanak a test tömegességének. A jellegzetesen kis fejű fajták nyaka – tartozzanak bármely csoportba – általában hosszú és fokozatosan elvékonyodik. Gondoljunk pl. a karrierre vagy akármelyik hosszú nyakú, finom fejű keringőfajtára. A közepes hosszúságú csőr viszonylagos vékonyságát újra nem a test tömegessége, hanem a fej kicsi volta követeli meg. A csőr hegye határozottan lefelé mutat. A felső káva tövéhez simuló, egyenletes felületű, fehéren porozott orrdudorok tövétől a domború, de nem széles homlok közel derékszöget bezárva indul. A csőr tűzésének iránya és a homlok megfelelő mértékű íveltsége a lefelé tekintés benyomását kelti. A homlok meredek íve ellaposodó hajlani fejtetőben folytatódik, mely legmagasabb pontját a szemek fölött éri el. A tarkótájék szép íveléssel fordul a nyak hátsó élébe. Ha a fejív legmagasabb pontja a homlok és a fejtető találkozásának vonalában mutatkozik, a szabályosan ívelt fejtető és a hibátlan tarkóhajlat ellenére is ún. „lónyak” mutatkozik, amelyet súlyos hibaként kell büntetni. Nem kívánatos a „húzott” fej, és fajtaidegen a túlságosan hosszú csőr. A csőrkávák szaruja fehérek, sárgák, vörös és sárga babosak esetében világos. A vöröseknek ugyancsak világos szarujú csőr kívánatos, de az esetleg mutatkozó barna pigmentáltság nem kifogásolható. Más színűek és a fekete babosak csőrszaruja sötét. A fehérek és a fehér fejű babosak szivárványhártyája sötét, a többieké narancsvörös. A szemgyűrű gyengén fejlett, színe a tollazat színéhez igazodik. A Mondáin leglényegesebb fajtajegye robusztusságán túlmenően a test jellegzetes tartása. Ezzel kapcsolatosan alapvető fontosságú az egészen rövid, a hastollazat által az ujjak tövéig takart lábakkal alátámasztott törzs, melynek képzeletbeli tengelye a talajjal párhuzamosan fut. A vízszintes testtartás biztosításának elengedhetetlen feltétele a lábak tág állása, a széles lábköz. Ha egy Mondáin törzse nem ilyen, annak különböző oka lehet. Ilyen például a kívánatosnál hosszabb test, amelynek következtében az egyed egyensúlyát csak emelt melltartással képes biztosítani. Ugyanilyen tartás jelentkezik még viszonylag rövidebb törzs esetén is akkor, ha a lábak a testet nem középpontja alatt, hanem annál hátrább támasztják alá. Ez esetben a mell emelése nélkül a törzs előre billenne. Még rövid lábak ellenére sem elég mély a testtartás, ha keskeny, és nem a talaj közelében ívelődik a mell. A tipikus és kívánatos testtartást a széles és mélyen ívelt mell, valamint a rövid, tág állású lábak együtt biztosítják. Súlyos hibák: az apró termet még akkor is, ha a testarányok a standardnak megfelelnek; a hosszú nyak; valamint a lapos homlokkal kapcsolatos húzott vagy a széles homlokkal együtt járó bunkós fej. A leírtakon túl nagyon lényeges az egész testet beborító tollruha. Ha ez „szűkre szabott”, szorosan a testhez simul, úgy a megfelelően nagy testű és szabályos test-tartásai egyed is sokat veszít értékéből, mert a dús, lazán fekvő tollazat a Mondáin tet¬szetős megjelenésének elengedhetetlen feltétele. A tollazat dússágát nem a látható kontúr¬tollak, hanem a csévéik tövének közelében helyezkedő, ún. álpelyhek és a közöttük tömötten burjánzó valódi pelyhek adják. A felületet képző valamennyi toll zászlajának viszonylag rövidnek és szélesnek kell lennie. A fedőtollak „szőrösségét” (foszlott toll-zászlók) és fodrozottságát súlyosabban kell a minősítés során büntetni, mint az esetleges színhibákat. A fajta elfogadott szín-, illetve rajzváltozatai: fehér, fekete, vörös (recesszív), sárga és kék. Az utóbbi, más fajtáknál is előforduló variánsai; a kovácsolt, a fekete szalagos valamint a szalag nélküli (sima) kék. Gyakoriak a kékderesek és a vörösfakók (barna szárnyszalagokkal). A szabálytalan rajz babozottság formájában fordul elő, fehér alapon fekete, vörös és egészen ritkán sárga tarkázottsággal. Valamennyi színnek teltnek, illetve tisztának kell lennie, a babozottság egyenletes eloszlása kívánatos. Minthogy alakgalamb esetében a szín, illetve a rajz szerepe alárendelt, a minősítés során utolsó szempontként kell bírálni, de a standard vonatkozó előírásait ennek ellenére figyelembe kell venni. Eszerint a kékek és a kékderesek háta és dereka fehér. A fekete szalagos kékek és a vörösfakók harmadik szalagkezdeménye éppúgy hiba, mint a sima kékek szalagkezdeményre utaló sötét fedőtollai.

A szakértelem és gyakorlat alapján minőséget produkálók tudják a legjobban, hogy tenyészteni nem könnyű feladat. Talán még nehezebb a bírálat munkája főleg akkor, ha sok és közel azonos nívójú madár külleméről kell ítéletet mondani. A legbiztosabb mankó a helyes döntéshez: a követelmények fontossági sorrendjét – összbenyomás-testfelépítés, testtartás-tömegesség-mellszélesség-mélység-vállszélesség-nyak-fej (a csőrrel és a szemekkel)-a tollazat szerkezete, színe és rajza – soha ne tévesszük szem elől!

Fordította: dr. Szűcs Lajos